2011. február 27.

Heti mérleg

Nem tudom mi értelme van mérleget csinálnom, de csakazértis írok egy posztot, mert:
-van 2 kedves olvasóm akik néha szólnak is hozzám (lehet hogy vannak többen is csak ők nem szólnak hozzám?!)
-ez a 100. bejegyzésem (amitől nem érzek semmi változást az életemben és játékot sem indítok, csak úgy megjegyzem)
-a héten nem varrtam 1 cm-t sem. (Erre nem vagyok túl büszke, de ez a hét sajnos így alakult)
-kreatív tevékenységemet kiéltem a hátsó fürdőszoba glettelés-csiszolás-festés-takarításában, megszüntetve ezzel a mindennapos közelharcokat amit a fiúk a wcért folytattak. (a régi ház fürdő-wcje megmaradt, de a hozzáépítéshez is tettünk 1et, ezt burkoltuk és festettem így most már 2vel működünk. Hurrá!)
-Levente 1 hetet itthon volt betegen(hányás-hasmenés), aztán még 1 hetet hogy ne fertőzzék meg újra az oviban és megkaphassa végre a 6 éves oltását.

Ezennel azt is elárultam hogy Levente hány éves is valójában és szomorúan állapítom meg, két kedves "hozzámszólóm", hogy nem találtátok ki a helyes választ. Viszont amiért ilyen kitartóan olvassátok végtelenül unalmas blogomat szerintem nagyon is megérdemeltek egy-egy meglepetést. Tigrislilijom kérlek írj egy címet ahova küldhetem az ajándékodat. (ide írhatod: teller.andrea@chello.hu) Julcsy a tiéd már el van mentve, Neked csak a postást kell várnod.
Köszönöm hogy játszottatok, hogy hozzámszóltok, hogy olvastok!

2011. február 22.

Nehezékek

A teraszajtónk folyton becsukódik. Ez főleg akkor bosszant mikor nagy halom fával lavírozok befelé a kandallóhoz és az ajtó kitámasztásához használt papucs nincs a helyén.....pedig otthon mindenki mezítláb futkos . Nyár óta tervezem hogy varrok egy kitámasztót ami remélhetőleg mindíg az ajtó mellett lesz. Úgy belelendültem hogy mindjárt 3 féle is készült. Kb 1,5 kg műanyag granulátum van benne, ez biztosan megtartja az ajtót.

2011. február 15.

Születésnapi játék

Levente születésnapját ünnepeltük a hét végén. Nem volt nagy buli, épp csak egy kis családi összejövetel néhány kedves baráttal. Volt móka, tánc és kacagás. Na meg torta, méghozzá legós, mert nálunk ez a kedvenc...Köszönet érte Ildikónak, aki képes volt fél éjszaka marcipán legókat gyártani.

Ajándék, méghozzá gumicukorból, mert ez a másik kedvenc.... Emike fűzte Leventének.



Tőlünk pedig egy maci, mert ez volt a kérés, méghozzá meggymaggal töltött szoknyával, hogy legyen ki melegítse az ágyat esténként. ...




És hogy hány éves Levente?! Találd ki! Jól tippelők között kisorsolok valami kuckóságos ajándékot. És hogy meddig játszunk?! Legyen mondjuk február 27. mert akkor újabb születésnapot ünnepelünk a családban, méghozzá duplán.

2011. február 12.