2013. február 2.

Tündértorták

Farsangi buli volt tegnap Leviéknek az iskolában.  Ritkán sütök, de ezekre a bulikra szívesen állok neki.
Régóta nézegetem a kis tündértortákat, annyira tetszenek, ideje volt kísérletezni vele. Találtam  egy citromhabosat a receptvárosban amit kipróbáltunk. Nagyon egyszerű és isteni finom lett. Ha szeretitek a nem túl édes citromos sütiket próbáljátok ki. Készült még csokis és kókuszos, de legjobban a citromos ízlett mindenkinek.



Hozzávalók:
30 dkg liszt

2+4 tojás
15 + 15 dkg cukor
12 dkg vaj
3 evőkanál citromlé
1 reszelt citrom héja
1 negyed csomag sütőpor
2 evőkanál olaj
1 dl tej

Recept elkészítése
1. A sütőt melegítsük elő 180°C-ra. Készítsük elő a muffin papírokat és sorakoztassuk a tepsibe, vagy vegyük elő a cupcake formákat és vajazzuk ki.
2. 2 tojást és az első adag cukrot keverjük fel, majd szépen sorban adjuk hozzá a többi hozzávalót. Egy mixerrel simára keverjük el a tészta hozzávalóit, semmi se látszódjon benne.
3. Tegyük sütőbe, majd 20 perc alatt süssük készre. A maradék tojásból és a maradék cukorból kemény habot verünk, amihez hozzáteszünk még egy kis reszelt citromhéjat, majd addig verjük, ameddig kis csúcsokat nem tudunk formálni belőle. Amikor a habban már megállt a kanál, vegyük szépen sorjába a süteményeket és egy krémnyomó habzsákkal nyomjunk kis bárányfelhőket a tetejére. Ha mindegyik megvan, vegyük elő a házi karamellpisztolyunkat és kicsit pörköljük meg a tetejét. Végül szúrjuk meg egy kis reszelt citromhéjjal.




1 megjegyzés:

Csandi írta...

Jaj de guszták :)