2015. március 1.

Március

Az idei tél a szokásosnál is hosszabbnak tűnt nekem. Blogírás terén ezt nem használtam ki, hisz rég jártam erre. Nem értékeltem évet és nem búcsúztam az óévtől. Örültem hogy a januárt túléltem és februárban is csak egy-két találkozó, esemény tudott kimozdítani a mélabúból.
De ma végre március lett! És tegnap reggel arra ébredtem hogy csodálatosan süt be a nap az ablakon :-)
Ennek örömére nekiestem a kertemnek és élveztem a napsütést. Az első krókuszok már virágoznak és többi tavaszi is előbújt már. Ástam kertet, ültettem borsót, a virágágyásokat rendbetettem és végre kiástam egy nagyra nőtt tuját aminek a helyére kerti pihenőt terveztem. Ennek a kis tavaszi napsütésnek olyan jól sikerült feltölteni a lemerült elemeimet, hogy a szokásos hétvégi családi feladatok, varrás és szappanöntés után is alig tudtam elaludni éjfél után....

És reggel újra a kertben kezdtem :-)  Délután kimentünk a hegyre megnézni a levendulást és elültetni pár rózsát amit tegnap kiszedtem otthon. Még alszik kint minden, csak pár apró rügy jelzi hogy jön a tavasz. 


Jól esett kint lenni. És a nap ugyan éppen nem sütött, de a kilátás a levendulásból kárpótolt ezért.